Fordította  és az előszót írta: Márton László (Párizs)

Ernst: Min töprengsz barátom?
Falk: Semmin.
Ernst: Hisz oly nyugodt vagy.
Falk: Éppenséggel ezért. Ki töpreng, amikor jól érzi magát? Élvezem a friss reggelt.
Ernst: Igazad van, nekem is feltehetted volna ezt a kérdést.
Falk: Ha gondolnék valamire, szólnék róla. Semmi sem élvezetesebb, mint hangosan gondolkodni egy baráttal.
Ernst: Valóban.
Falk: Ha már eleget gyönyörködtél a reggelben és gondolatod támad, beszélj. Nekem semmi sem jut eszembe.
Ernst: Jó. Eszembe jutott, hogy már régen szerettem volna kérdeni valamit.
Falk: Kérdezz.
Ernst: Igaz-e, hogy szabadkőműves vagy?
Falk: Aki kérdi, nem az.
Ernst: Természetesen. De válaszolj őszintén. Szabadkőműves vagy-e?
Falk: Annak tartom magam.
Ernst: A válasz bizonytalanságról árulkodik.
Falk: Én pedig biztosan tudom.
Ernst: Akkor azt is tudod, felavattak-e, mikor, hol, és ki avatott?
Falk: Természetesen, ezzel azonban nem mondtál sokat.
Ernst: Nem?
Falk: Mindenki avathat és mindenkit avathatnak.2
Ernst: Beszélj világosan.
Falk: Szabadkőművesnek tartom magam, de nem azért mert idősebb kőművesek törvényes páholyba fogadtak, hanem mert  tudom és felismerem mi a szabadkőművesség, hogyan, miért és mióta létezik, mi segíti és mi hátráltatja működését.
Ernst: Mindennek ellenére kételkedsz: ? annak tartom magam ?.
Falk: Nem kétség szól belőlem, de nem szokásom a kérkedés.
Ernst: Idegenként beszélsz velem.
Falk. Idegen, vagy barát!
Ernst: Felavattak, mindent tudsz tehát...
Falk: Másokat is felavattak és ők is úgy vélik, tudják.
Ernst: Ezek szerint van olyan avatott, aki nem tudja, amit Te tudsz?
Falk: Sajnos.
Ernst: Hogy lehet?
Falk: Mert az avatók közül sokan maguk se tudják, a kevés aki tudja, pedig nem mondhatja el.
Ernst: Tudhatja-e amit te tudsz akit sohasem avattak?
Falk: Miért ne? A szabadkőművesség se nem esetleges, se nem felesleges, ellenkezőleg az emberből és a társadalomból ered.  Ezért személyes erőfeszítéssel éppen úgy felfedezhetjük, mint megfelelő oktatással.   
Ernst: A szabadkőművesség nem esetleges? Nincsenek-e szavai, jelei, szertartásai, amelyek éppenséggel másfélék is lehetnének, tehát esetlegesek?
Falk: Valóban. De e szavak, jelek, szertartások nem a szabadkőművesség.
Ernst: A szabadkőművesség nem felesleges? Hogy éltek az emberek amíg nem létezett?
Falk: Mindig is létezett.
Ernst: Hát akkor mi ez a szükséges, ez a nélkülözhetetlen szabadkőművesség?
Falk: Mondottam már, olyasvalami, amelyről azok sem beszélhetnek, akik ismerik.
Ernst: Tehát képtelenség!
Falk: Ne ítélj elhamarkodottan.
Ernst: Mindenre amit felfogtam, szavakat is találok.
Falk: Nem mindig: mások gyakran a szavaknak más értelmet tulajdonítanak, mint én.
Ernst: Ha nem is azonos, legalábbis hasonló értelmet.
Falk: A hozzávetőleges e téren hiábavaló vagy veszélyes. Hiábavaló ha túl kevés, veszélyes ha csak egy csipetnyivel túl sok.
Ernst: Különös. Hogyan terjed a rend, ha a szabadkőművesek, akik ismerik titkait, maguk sem beszélhetnek róla?
Falk: Tettekkel. A körükbe fogadott jó erkölcsű férfiak és ifjak megsejtik, kitalálják, felfedezik ami cselekedeteikből látható, s maguk is kedvet kapnak, hogy hasonlóképpen cselekedjenek.
Ernst: Cselekszenek? A szabadkőművesek cselekszenek? Nem ismerem a daloknál és beszédeknél egyéb cselekedeteiket, s ezek is jobban hatnak nyomtatva, mint meggondolva s kimondva.
Falk: Így van ez más dalokkal s más beszédekkel is.
Ernst: Talán azt tekintsem cselekvésnek, amivel dalaik és beszédeik büszkélkednek?
Falk: Nem csak büszkélkednek.
Ernst: S mire oly büszkék? Olyasmire ami, minden derék embertől, minden tisztességes polgártól elvárható. Oly szolgálatkészek és jótékonyak, oly engedelmesek és hazaszeretők.
Falk: S ez mind semmi?
Ernst: Semmi! Miben sem különböznek másoktól, akikről mindez feltételezhető.
Falk: Feltételezhető?
Ernst: Ki ne viselkednék, ha nem is szabadkőműves, hasonlóképp ha alkalom és serkentés adódik?
Falk: A szabadkőműves a kőművességben és általa további serkentésre lel.
Ernst: Ne beszélj serkentésről. Jobb ha minden erőnket egyetlen ügynek szenteljük. A serkentések sokasága egy gépezet fogaskerekeire hasonlít. Minél több fogaskerék, annál több áttétel.
Falk: Nem tagadom.
Ernst: Miféle további serkentés! Az összes többit kisebbíti, gyanússá teszi. Önmagát a legkívánatosabbnak, a legerősebbnek tünteti fel.
Falk: Légy őszinte barátom. Túlzás, quid pro quo a sok üres szónoklat és dal . Amatőr munka! Inas munka!
Ernst: Azt jelenti, hogy a Szónok testvér szószátyár.
Falk: Azt jelenti, hogy a Szónok testvér nem elsősorban tetteiket méltányolja. Mert a Szónok testvér nem közönséges szószátyár és tetteik önmagukért beszélnek.
Ernst: Értem már! Miért is nem gondoltam tüstént e tettekre, melyek önmagukért beszélnek. Tetteiket majdhogynem helytelennek tartom. Nemcsak egymást segítik tehetségük szerint - de ez teszi minden csoport - hanem minden államban, melynek polgárai, a közvéleményre is hatni kívánnak.
Falk: Például? Lássam jó irányba tapogatódzol-e.
Ernst: Például a stockholmi kőművesek: menhelyt alapítottak.
Falk: Máshol, máskor sem maradtak tétlenek.
Ernst: Mikor?
Falk: Általában - akarom mondani?
Ernst: A drezdai szabadkőművesek, akik a szegénysorú lányokat csipkeverésre és hímzésre tanítják, hogy kevesebben szoruljanak az árvaházra.
Falk: Ernst, emlékeztesselek tulajdon neved jelentésére?
Ernst: Elég a szócséplésből! A brunswicki szabadkőművesek rajzolni tanítják a szegény és tehetséges fiúkat.
Falk: Miért ne tennék?
Ernst: És a berlini szabadkőművesek, akik Basedow Philantropin-jét támogatják?
Falk: Micsoda? Ki mondta, hogy a szabadkőművesek a Philantropint támogatják?
Ernst: Az újságban állt.
Falk. Az újság! Szeretném látni az elismervényt, Basedow kézírásával. És megbizonyosodni arról, hogy a nemcsak a berlini szabadkőműveseknek, hanem valamennyi szabadkőművesnek szól.
Ernst: Miért? Talán nem pártolod Basedow intézetét?
Falk: Én? Senkise pártolja jobban.
Ernst: Ha így van csak nem sajnálod tőlük a támogatást?
Falk: Sajnálom? Senki sem örül neki jobban, mint én.
Ernst: Meglehet. De akkor nem értelek.
Falk: Elhiszem. Bizonyára rosszul fejeztem ki magam. A szabadkőművesek is cselekedhetnek egyet s mást anélkül, hogy szabadkőművesként tennék.
Ernst: Ez jótéteményeikre is vonatkozik?
Falk: Talán. Talán minden jócselekedet, amit felsoroltál, skolasztikus kifejezéssel, hogy szavamat ne szaporítsam, ad extra tett volt.
Ernst: Azaz...?
Falk: A nagyközönségnek szánt szemfényvesztés. Egyetlen célja a közvélemény befolyásolása.
Ernst: Megbecsülést és türelmet szerzendő?
Falk: Lehetséges.
Ernst: És igazi tetteik? Ezekről nem beszélsz?
Falk: Már válaszoltam. Igazi tetteiket titok fedi.
Ernst: Aha. Ezeket sem lehet szavakkal kifejezni?
Falk: Nem könnyű. Ennyit mondhatok: a szabadkőművesek igazi tettei oly nagyok és annyira előre mutatnak, hogy csak századok elteltével állíthatjuk ezt ők tették! Pedig minden ami jó e világon, jegyezd meg, a világon, tőlük származik. És továbbra is a jóért munkálkodnak a világban, mondom, a világban.
Ernst: Gúnyolódsz talán?
Falk: Dehogy. Nézd csak ezt a szegletesfejű pillangót, szükségem van rá.... Még egy szót: az igazi szabadkőművesek tettei arra szolgálnak, hogy feleslegessé tegyék, amit a köznép jócselekedetnek mond.
Ernst: És mégis jócselekedetek?
Falk: Nincs jobb náluk. Gondolkozz csak, mindjárt visszajövök.
Ernst: Jócselekedetek, melyek a jócselekedeteket feleslegessé teszik... Nincs kedvem rejtvényeken töprengeni. Inkább lefekszem a fa alá és a hangyákat nézem.

Második párbeszéd

Ernst: Hol vagy? Még mindig nem fogtad meg a lepkét?
Falk: Bokorról bokorra a forrásig csalogatott. Azután egy szempillantás alatt elrepült.
Ernst: Igen, igen. Akadnak ilyen csalogatók.
Falk: Gondolkodtál-e rajta?
Falk: Ugyan min? A találós kérdéseden? Ezt a gyönyörű lepkét sem fogom meg! Ezért nem is törődöm vele többé. Egyszer beszéltem veled a szabadkőművességről, de soha többé nem teszem. Te is épp olyan vagy, mint a többiek.
Ernst: Olyan mint a többiek? Nem mindenki vélekedik így.
Falk: Nem-e? Bizonyára a szabadkőművesek közt is akadnak eretnekek. Ha jól értem Te is ilyesféle vagy. Minden eretnek hasonlít valamiképpen az igazhitűekhez. Erre céloztam.
Ernst: Mire célzol?
Falk: Akár igazhitű, akár eretnek szabadkőműves, csak játszik a szavakkal, engedi, hogy faggassák, felel de nem válaszol.
Falk: Így gondolod? Nos, beszéljünk valami másról. Úgyis megzavartad csendes tűnődésemet.
Ernst: Mi sem könnyebb, mint újrakezdeni. Ülj csak le mellém és figyeld.
Falk: Mit?
Ernst: A hangyaboly életét, szüntelen mozgását. Milyen lázas nyüzsgés és mégis micsoda rend! Mind hordanak, húznak, vonszolnak és egyik sem zavarja a többit. Nézd csak! Még segítik is egymást.
Falk: A hangyák, akár a méhek, közösségben élnek.
Ernst: Még a méheknél is csodálatosabb közösségben, mert senki sincs aki irányítaná őket, uralkodna rajtuk.
Falk: Létezhet tehát rend uralkodó nélkül. 3
Ernst: Ha minden egyén képes uralkodni magán, miért ne?
Falk: Gondolod, hogy az emberfaj is eljut idáig?
Ernst: Aligha.
Falk: Kár.
Ernst: Kár bizony.
Falk: Álljunk fel és induljunk, mielőtt ellepnek a hangyák. Eszembe jutott valami, amiről beszélni szeretnék veled. Fogalmam sincs hogy vélekedsz róla.
Ernst: Miről?
Falk: A polgárok társadalmáról. Mit gondolsz róla?
Ernst: Sok jót.
Falk: Kétségtelenül. De célnak tartod-e vagy eszköznek?
Ernst: Nem értelek.
Falk: Szerinted az embert teremtették-e az államért, vagy az államot az emberért?
Ernst: Akad akik az elsőt vallja, de a második helyesebbnek tetszik.
Falk: Én is így gondolom4 . Az állam egyesíti az embereket, hogy egységben és általa jobban és biztosabban élvezhessék a boldogság rájuk eső részét. Az egyének boldogságának összessége az állam boldogsága. Nincs másfajta boldogság. Az állam minden egyéb boldogsága, járjon csak néhány egyén szenvedésével, ha csak kevés szenvedéssel is, leplezett zsarnokság, semmi más.
Ernst: Helyedben nem beszélnék ily hangosan.
Falk. Miért ne?
Ernst: Könnyű visszaélni olyan igazsággal, melyet mindenki a maga szempontjából ítél.
Falk: Tudod-e barátom, hogy félig szabadkőműves vagy már?
Ernst: Én?
Falk: Igen Te, hiszen elismered, hogy akad olyan igazság, amelyről jobb hallgatni.
Ernst: De hiszen lehet róla beszélni.
Falk: Az okos nem szól arról, amit jobb titokban tartani.
Ernst: Ahogy tetszik! Ne térjünk vissza a szabadkőművességhez. Nem akarok többet hallani róla.
Falk: Bocsáss meg. Ismerd el legalább, hogy szívesen beszélek róla.
Ernst: Ismét csúfolódsz. Elfogadom, hogy a polgárok élete, az államok alkotmánya semmi más, mint a boldogsághoz vezető út. És aztán?
Falk: Eszköz semmi más! Ember teremtette eszköz, bár nem tagadom, úgy rendezte a természet, hogy az ember nagyon hamar felfedezze.
Ernst: Bizonyára ezért vélik sokan, hogy a polgárok közössége a természet célja. Mivel minden - vágyaink, szenvedélyeink- minden ez irányba vezet, következtetésképpen ez a természet végcélja.5 Így gondolták. Mintha a természet célja inkább elvont eszmék - az Állam, a Haza, stb. - boldogsága lenne, mint minden egyes valós lényé.
Falk: Nagyszerű. Egyenesen az én utcámba tartasz. Mondd csak: ha az államok alkotmánya emberek műve, kivételt képez-e az emberi művek sorsa alól?
Ernst: Mit értesz az emberi művek sorsán?
Falk: Azt, ami minden emberi művet megkülönböztet Isten tökéletes művétől.
Ernst: Mi az?
Falk: Tökéletlenségük. Sokszor nemcsak hogy nem egyeznek eredeti céljukkal, de éppen ellenkező eredményt érnek el.
Ernst: Mondj példát, ha eszedbe jut.
Falk: A hajó azért jár a tengeren, hogy az emberek távoli földekre jussanak. De sokszor éppen ebben akadályozza meg őket.
Ernst: Azokra gondolsz akik hajótörést szenvednek és megfulladnak. Azt hiszem megértettelek. Jól tudjuk az alkotmány miért nem biztosítja oly sok egyén boldogságát. Sokféle alkotmány van, jobb, rosszabb, néhány bizony nagyon tökéletlen, eredeti céljaival ellentétes, a legjobbat még meg se írták.
Falk: Hagyjuk ezt! Tegyük fel, hogy a lehető legjobban megszerkesztett alkotmány létezik, hogy a világ minden népe ezt az eszményi alkotmányt választotta - nem gondolod, hogy még a tökéletes alkotmány is tartalmazhat olyat, ami ártalmas az emberi boldogságra, s melyről természeti állapotában semmit sem tudott?
Ernst: Úgy vélem, hogy ha a lehető legjobb alkotmány ilyet tartalmaz, akkor nem a lehető legjobb alkotmány.
Falk: Tehát akkor még ennél is jobb elképzelhető? Rendben van. Elfogadom ezt a jobbat, mint a lehetséges legjobbat és megismétlem kérdésemet.
Ernst: Úgy tetszik eleve abból indulsz ki, hogy amit ember alkotott, s amit állami alkotmánynak nevezel, csak tökéletlen lehet.
Falk: Nem csupán...
Ernst: És nehezen tudnád megnevezni ama ártalmas dolgot...
Falk: S amely szükségképpen az eszményi alkotmányban is megtalálható. Nem egyet, tizet sorolhatnék...
Ernst: Kezdjük eggyel.
Falk: Tegyük fel, hogy az eszményi alkotmányt megalkották, hogy a világ minden nép ilyen eszményi alkotmány által kormányoztatik...nos ez esetben vajon minden nép egyetlen államban él-e?
Ernst: Bajosan. Ilyen hatalmas államot igazgatni lehetetlen. Sok kisebb államra kellene felosztani, melyeket azonos törvények irányítanak.
Falk: Tehát a népek megmaradnának németnek, franciának, hollandnak, spanyolnak, orosznak, svédnek, vagy bármi másnak neveztessenek.
Ernst: Minden bizonnyal.
Falk: Azt jelenti, hogy, mondjuk, ha német franciával, vagy francia angollal találkozik, vagy fordítva, nem csupán ember találkozik embertársával, akiket azonos természetük egymáshoz vonz, hanem egy bizonyos ember találkozik egy bizonyos emberrel, akik különbözőségük tudatában hűvösek, tartózkodóak, gyanakvóak maradnak még mielőtt bármit kezdenének egymással.
Ernst: Sajnos így igaz.
Falk: Ezek szerint az is igaz, hogy a népek egyesítését s ezáltal boldogságukat biztosító eszközök egyszersmind megosztják őket.
Ernst: Így is mondhatjuk.
Falk: Lépjünk tovább. A kis államok legtöbbjében különbözik az éghajlat, tehát különbözik bajuk és örömük, tehát különböznek szokásaik és modoruk, tehát különböző erkölcsűek, tehát különböző hitűek6 . Egyetértesz?
Ernst: Hatalmas lépés...
Falk: Az emberek mégis zsidók, keresztények, mohamedánok s így tovább, maradnának.
Ernst: Nem tagadom.
Falk: Ha így van, - bárminek hívjuk őket - továbbra is ugyanúgy bánnának egymással, mint a zsidók, keresztények, mohamedánok bántak egymással, nem általában mint ember emtársával, hanem mint szellemi fölényüket fitogtató emberek csoportja más embercsoportokkal, olyan jogokat követelve, amelyek a természetes embernek eszébe sem jutnának7 .
Ernst: Szomorú, de sajnos valószínű.
Falk: Mindenesetre, feltételezem, hogy mivel szerinted minden állam alkotmánya egységes, minden államban egyazon vallást követnek. El sem tudom képzelni hogy létezhetne egységes alkotmány egyazon vallás híján.
Ernst: Én is nehezen. Azért feltételeztem, hogy elvágjam visszautadat. Az első éppolyan lehetetlen, mint a másik. Egyetlen állam, több állam. Több állam, több alkotmány. Több alkotmány, több vallás.
Falk: Igen, igen, Így tűnik.
Ernst: Így van. Lássuk most a második veszedelmet amelyet az emberek társadalma célja ellen magára von. Nem egyesítheti az emberek anélkül, hogy megosztaná őket, nem oszthatja meg őket anélkül, hogy árkot ne ásna, válaszfalakat ne vonna közéjük.
Ernst: És mily rettenetesek e szakadékok, mily áthághatatlanok e falak!
Falk: Mondanék még egy harmadikat. A társadalom nemcsak különböző népekre és vallásokra osztja az embereket. A néhány nagyobb csoportra osztott rész egésszé válik s ez még mindig jobb, mint ha egyáltalán nem volna egész. A társadalom azonban minden csoportot további részekre oszt, szinte a végtelenségig.
Ernst: Hogyan?
Falk: Úgy gondolod, hogy létezhet állam osztályok nélkül? Lehet jó vagy rossz, többé-kevésbé tökéletes, de polgárai között nem lehet egyforma kapcsolat. Még ha mindannyian részt nyernek is a törvények alkotásában, részük nem lehet azonos, legalábbis nem közvetlenül az. A polgárok tehát magasabb és alacsonyabb rangúakká válnak. Még ha, kezdetben, az állam vagyona egyformán oszlik meg közöttük, az egyenlőség két nemzedéknél tovább nem tarthat. Az egyik jobban gyarapítja majd vagyonát, a rosszul kezelt vagyont több örökös között lesz kénytelen megosztani mint a másik. Gazdagabbak és szegényebbek lesznek.
Ernst: Nyilván.
Falk: Gondold meg, mennyi rossz támadhat abban a világban amely a rang és vagyonkülönbségre épül.
Ernst: Bár ellentmondhatnék. De milyen érvekkel tehetném? Igaz, hogy az embereket csak a különbözőség árán egyesíthetik, csak állandó megosztottságban maradhatnak együtt. Így van, hogyan is lehetne másként?
Falk: Éppen ezt mondtam.
Ernst: Miben mesterkedsz? Csak nem a társadalmat próbálod megutáltatni velem? Azt kívánjam, bár sohase gondoltak volna arra, hogy államokban egyesüljenek?
Falk: Ennyire félreértettél? Ha a társadalom csak annyit tenne, hogy az emberi észt szabadon hagyja fejlődni, áldásosabb lenne, sok rossznál.
Ernst: A közmondás úgy tartja ha szereted a tüzet, tűrdd el a füstjét.
Falk: Természetesen. De, ha nincs tűz füst nélkül, kéményt se építsünk? Aki a kéményt feltalálta a tűz ellensége volt-e? Érted mire célzok?
Ernst: Mire? Nem értelek.
Falk: A hasonlat pedig pontos. Ha az emberek csak megosztva szerveződhetnek államokká, vajon a megosztottság maga is erénnyé válik?
Ernst: Egyáltalán nem.
Falk: Talán a különbségek szentségnek minősülnek?
Ernst: Miféle szentségnek?
Falk: Olyannak amin tilos változtatni.
Ernst: Mi célból?
Falk: Abból, hogy a szükségesnél nagyobbá ne váljanak. Hogy befolyásuk minél kevesebb legyen.
Ernst: Hogy lehetne ezt megtiltani?
Falk: Ugyanakkor a polgári törvény sem hathat rájuk. A polgári törvények ugyanis nem terjednek az állam határán túl, ez pedig az államok, minden állam határán túl terjedne. Következtetésképpen csak opus superogatum-ként jöhetnének létre, csak azt kívánhatjuk, hogy minden ország legbölcsebb, legkiválóbb polgárai önkéntesen valósítsák meg.
Ernst: Kívánatos, nagyon is kívánatos.
Falk: Gondoltam. Kívánatos, hogy minden államban találtassanak férfiak, akik a köznép előítéletei felé emelkednek és pontosan tudják a hazafiasság mikor szűnik meg erénynek lenni8 .
Ernst: Nagyon is kívánatos!
Falk: Igen kívánatos, hogy minden államban legyenek férfiak, akik nem hajtanak fejet vallásuk minden parancsa előtt, akik nem hiszik, hogy minden jó és igaz, amit jónak és igaznak vélnek.
Ernst: Nagyon is kívánatos!
Falk: Igen kívánatos, hogy minden államban legyenek férfiak, akiket nem vakít el a magas rang, nem undorít a szerény hivatal, melyeknek társaságában a nemesek fejet hajtanak, a közemberek felemelik fejüket.
Ernst: Nagyon is kívánatos.
Falk: Valóra válhat e kívánság?
Ernst: Valóra válhat-e? Bizonyára akadnak itt-ott, néhanapján ilyen férfiak.
Falk: Nemcsak itt-ott, nemcsak néhanapján.
Ernst: Időnként, egyes országokban több is akadhat.
Falk: És ha mindenütt, minden időben akadnának ilyen férfiak?
Ernst: Isten adná!
Falk: És ha e férfiak nemcsak örökös távolságban, nemcsak egy láthatatlan templomban élnének?
Ernst: Gyönyörű álom.
Falk: Ne szaporítsuk a szót. És ha e férfiak szabadkőművesek lennének?
Ernst: Hogy mondod?
Falk: Mi lenne, ha a szabadkőművesek feladatai közé tartozna, hogy lerövidítsék a távolságot, amely az embereket elidegenítette egymástól9 ?
Ernst: A szabadkőművesek?
Falk: Dolguk része, mondom.
Ernst: A szabadkőműveseké?
Falk: Bocsáss meg! Elfelejtettem, hogy nem akarsz többet hallani a szabadkőművesekről. Reggelire hívnak. Induljunk.
Ernst: Ne még. Várj egy percig. A szabadkőművesek mondod...
Falk: Eszmecserénk, akaratom ellenére, hozzájuk kanyarodott vissza. Ezer bocsánat! Gyerünk már. Népesebb társaságban bizonyára jobb témát találunk. Gyere!

Harmadik párbeszéd

Ernst: Egész nap kitértél előlem a tömegben. De én még hálószobádig is követlek.
Falk: Milyen fontos mondandód van? A közönséges társalgásból mára elegem volt.
Ernst: Kíváncsiságomon gúnyolódsz?
Falk: Kíváncsiságodon?
Ernst: Melyet ma reggel oly ravaszul felélesztettél.
Falk: Miről is beszéltünk ma reggel?
Ernst: A szabadkőművesekről.
Falk: Vagy úgy. Remélem, hogy Pyrmont zsibongásában nem árultam el a titkot.
Ernst: Azt mondtad nem lehet elárulni.
Falk: Őszintén szólva ez megnyugtat.
Ernst: Mindazonáltal valamit váratlant, meglepőt, elgondolkoztatót mondottál a szabadkőművesekről.
Falk: Vajon mi lehetett?
Ernst: Ne gyötörj. Bizonyára emlékszel rá.
Falk: Igen, lassan eszembe jut. Ezért álltál oly magányosan egész nap férfi és asszony barátaid között?
Ernst: Ezért. Nem térek nyugovóra addig, amíg legalább egy kérdésemre nem válaszolsz.
Falk: Attól függ melyikre.
Ernst: Bizonyítsd be, legalábbis tedd valószínűvé, hogy a szabadkőművesek céljai valóban oly nagyok és nemesek.
Falk: Céljaikról beszéltem? Észre se vettem. Egyetlen dologra kívántam felhívni figyelmedet, melyből oly sok minden következik, hogy az államférfiak nem is álmodnak róla. Talán a szabadkőművesek éppen ezen munkálkodnak. Így eltűnne előítéleted, mely szerint minden építésre érdemes területet felfedeztek és elfoglaltak, minden szükséges feladat értő kezekhez jutott.
Ernst: Elég! Térj ki ismét, szokásod szerint. Szavaidból úgy tűnik a szabadkőművesek arra szövetkeztek, hogy ellensúlyozzák az állam elkerülhetetlen ártalmait.
Falk: E felfogás legalább nem árthat a szabadkőműveseknek. Tartsd meg. De tartsd tisztán. Ne keverj bele olyat, ami nem tartozik hozzá. Az állam szükséges ártalma. Nem ez, vagy amaz államé. Nem a meg határozott társadalmi rendből eredő szükséges rossz. Ezzel a szabadkőművesek, legalábbis mint szabadkőművesek, nem foglalkoznak . Ezek csillapítását, gyógyítását a polgárok ítéletére, bátorságára, kockázatára hagyják. Tevékenységük egészen másfajta, veszélyesebb ártalmakra irányul.
Ernst: Ezt világosan megértettem. Nem olyan rossz, amely csupán az elégedetlen polgárt érinti, hanem olyan, amely a legboldogabb polgárt is sújtja.
Falk: Így igaz. Céljuk, hogy ezek ellen... - hogy is mondtad? - ezeket ellensúlyozzák.
Ernst: Igen.
Falk: Túlzó kifejezés. Ellensúlyozni! Megsemmisíteni. Lehetetlen, hiszen az ártalmakkal az állam maga is eltűnne. Még láthatóvá sem válnának, azok számára akik eleddig nem tudtak róluk. Inkább fokozatosan rávezetni a polgárokat, segíteni növekedését, átplántálni a csírát, nyesni, hogy szárba szökjön - ezt nevezhetnénk ellensúlyozásnak. Érted már miért mondottam, hogy századok telnek el, amíg a szabadkőművesek művükről elmondhatják: ezt tettük.
Ernst: Értem már a talány második részét is: tettek, melyek más tetteket feleslegessé tesznek.
Falk: Nagyszerű. Most pedig eredj, tanulmányozd az ártalmakat, hasonlítsd össze eredményüket. Tanulmányaid során magyarázatot lelsz oly dolgokra, melyeket zord napokon a gondviselés és az erény elleni, csüggesztő, értelmetlen rágalomnak tekintettél. E magyarázat, e fény békéssé, boldoggá tesz - még ha nem is neveznek szabadkőművesnek.
Ernst: Nagyon hangsúlyozod: neveznek.
Falk: Mert lehetsz valami, ha nem is neveznek annak.
Ernst: Így bizony. Értem már. Megismételném, másként fogalmazva, kérdésemet. Most már gondolom, megismertem az ártalmakat, melyek ellen a szabadkőművesek fellépnek...
Falk: Megismerted már?
Ernst: Nem magad soroltad őket?
Falk: Példaként említettem néhányat, melyet a leggyengébb szem is felfoghat, mely a legkevésbé vitatható, leginkább érthető. De mennyi kevésbé egyértelmű, kevésbé felfogható, még inkább vitatható maradt, holott ezek is egyaránt bizonyosak és fontosak.
Ernst: Beszéljünk hát csupán arról, amit magad is említettél. Hogyan bizonyítanád, hogy a szabadkőművesek keze nyoma valóban látható rajtuk. Hallgatsz? Gondolkodsz?
Falk: Nem, azon töprengek: mit feleljek. Azon, hogy mi okból kérdezted.
Ernst: Válaszolsz, ha megmondom?
Falk: Ígérem.
Ernst: Ismerem elmésséged és tartok tőle.
Falk: Elmésségem?
Ernst: Attól félek, hogy tényként tálalod nekem találgatásodat.
Falk: Leköteleztél.
Ernst: Megsértettelek?
Falk: Ellenkezőleg. Köszönöm, hogy elmésségnek nevezted, amit másként is nevezhettél volna.
Ernst: Dehogyis. De tudom, hogyan térnek ki az elmés emberek, hogyan tulajdonítanak olyan terveket és szándékokat másoknak, amire azok sohasem gondoltak.
Falk: Hogyan ítéljük meg mások terveit és szándékait, ha nem éppen tetteikből?
Ernst: Hogyan is? Most jön a kérdés. A szabadkőművesek miféle különleges, vitathatatlan tetteiből következik, hogy valóban általuk és közöttük szűnnek meg az említett különbségek, melyeket államok és kormányok támasztottak az emberek között?
Falk: És úgy, hogy az államoknak és kormányoknak kára ne származzék.
Ernst: Annál jobb. Még cselekedetekre sincs szükség, melyekből ilyen következtetés származna. Elég ha olyan jellemzők, különlegességek akadnak, melyek ezt eredményezik, vagy ebből fakadnak. Elméleted bizonyára ilyenekre épült, ha rendszered csak feltételezés volt is.
Falk: Bizalmatlanságod még nem oszlott el. Elmúlik, remélem, ha emlékezetedbe idézem a szabadkőművesség egy alaptörvényét.
Ernst: Melyet?
Falk: Soraikba fogadnak minden arra érdemes férfit, bármi légyen nemzetisége, vallása, társadalmi rangja.
Ernst: Valóban!
Falk: Ez természetesen feltételezi, hogy a különbségek felé emelkedtek s nem, hogy elmélyíteni kívánják azokat. De a nitrogén már a levegőben lebeg, mielőtt salétromként a falra csapódna.
Ernst: Igen.
Falk: Miért ne élhetnének a szabadkőművesek egy ismert fogással, azaz, hogy titkos szándékaik egy részét teljes nyíltsággal valósítsák meg, eloszlatván így a bizalmatlanságot, mely mindig mást gyanít, mint amit lát.
Ernst: Miért ne?
Falk: Miért ne használhatna az ezüstcsináló öreg ezüstöt, hogy elhitesse valóban képes újat előállítani?
Ernst: Miért ne?
Falk: Ernst, figyelsz rám? Mintha álmodban válaszolnál.
Ernst: Nem barátom. De mára, ma estére, elég volt. Holnap korán reggel a városba utazom.
Falk: Már is? Ilyen hamar?
Ernst: Ismersz és éppen te kérdezed ? Meddig kúrálod még magad?
Falk: Tegnap előtt kezdtem.
Ernst: Akkor találkozunk még mielőtt befejeznéd. Isten veled. Jó éjszakát.
Falk: Jó éjszakát. Isten veled.

Negyedik párbeszéd

Falk: Ernst! Isten hozott! Visszatértél. Már rég befejeztem a kúrát.
Ernst: És jobban érzed magad. Nagyon örülök.
Falk: Hogy értsem? Sohasem hallottam még ily ingerülten "nagyon örülök".
Ernst: Így érzem és mondhatnám többé-kevésbé Te vagy ingerültségem oka.
Falk: Én?
Ernst: Félrevezettél, én meg ostobaságot követtem el. Ad csak a kezed . Nos, mit szólsz? Vállat vonsz? Még csak ez hiányzott!
Falk: Félrevezettelek?
Ernst: Meglehet, nem szántszándékkal.
Falk: És mégis hibáztam?
Ernst: Ha Isten küldötte tejjel-mézzel folyó földről prédikál, nem vágyódik-e oda a nép? S nincs-e okuk zúgolódni ha az ígéret földje helyett puszta sivatagba vezeti őket ?
Falk: Nos, oly nagy baj azért nem történt. Értem egyébként, hogy őseink sírját kutattad .
Ernst: Nem lángok vették körül, csupán füst.
Falk: Várj míg eloszlik a füst, a láng világosságot és meleget hoz.
Ernst: Megfulladok mire eloszlik a füst. Látom már, mások melegszenek a lángnál, akik jobban állják a füstöt.
Falk: Ha jól értem azokról beszélsz, akik akkor szívják a füstöt, ha gazdag konyha kéményéből ered.
Ernst: Tehát ismered őket?
Falk: Halottam már róluk.
Ernst: Akkor miért csaptál be? Miért áltattál olyan dolgokkal, melyeknek hiábavalóságát magad is ismerted?
Falk: Ingerültséged rendkívül igazságtalanná tesz. Talán nem figyelmeztettelek, hogy az erényes férfiaknak felesleges szabadkőművessé válni! Felesleges mondhatnám - inkább káros !
Ernst: Meglehet.
Falk: Nem mondtam talán, hogy a szabadkőművesség fennkölt eszméit képviselhetjük, anélkül, hogy szabadkőműveseknek neveztessünk?
Ernst: Emlékszem, így igaz. De tudhatnád, semmi sem fékezi képzeletemet, ha egyszer felajzották. Semmi mást nem rovok fel neked, mint hogy csalétket tartottál elém.
Falk: És kergetése közben hamar elfáradsz. Miért nem tártad fel szándékod előbb?
Ernst: Lebeszéltél volna?
Falk: Bizonyosan. Ki kényszerítené ismét járókába a gyermeket, mert időnként hasra esik? Ne várd, hogy megsajnáljalak, túl messze jutottál ahhoz, hogy visszafordulj. Te sem vagy kivétel. Járd csak végig az utat.
Ernst: Én sem sajnálnám, hogy ráléptem, ha a hátralévő út mást ígérne. De csak hamis ígéretek, még több hamis ígéret, semmi más csak hamis ígéret.
Falk: Ha ígérnek, az már valami. És mit ígérnek?
Ernst: Jól tudod! Skót kőművességet, skót lovagrendet .
Falk: Jó, jó. De mégis mit ígér a skót lovagság?
Ernst: Ha tudnám!
Falk: És a rend többi újonca? Ők sem tudnak többet?
Ernst: Dehogynem. Éppenséggel oly sokat tudnak, oly sokat várnak! Az egyik aranyat csinálna, a másik szellemet idéz, a harmadik ismét feltámasztaná a templomos rendet . Mosolyogsz? Csak mosolyogsz!
Falk: Mi tegyek?
Ernst: Vesd meg a szélhámosokat!
Falk: Így tennék, ha nem lenne okom elnézésre.
Ernst: Mi az?
Falk: Álmaikból kiderül a valóságra vágynak, tévútjaikból a helyes útra lehet következtetni.
Ernst: Az aranycsinálásból is?
Falk: Az aranycsinálásból is. Lehet-e aranyat csinálni, vagy sem, nem számít. Meggyőződésem, hogy az okos ember csak a szabadkőművesség részére akar csinálni. Amint, aki megleli a bölcsek kövét azon nyomban szabadkőművessé válik . A világon minden valóságos vagy feltételezett aranycsinálóról szóló jelentés ezt bizonyítja.
Ernst: És a szellemidézők?
Falk: Rájuk ugyanez vonatkozik. A szellemek csak a szabadkőművesek hangját hallják meg, senki másét.
Ernst: Komolyan beszélsz?
Falk: Szent igaz! Nem beszélek komolyabban, mint amennyire szükséges.
Ernst: Bár csak így volna. És az új templomos lovagok , Isten tartsa meg őket.
Falk: Főleg őket!
Ernst: Idefigyelj! Mitsem tudsz róluk, mégis beszélsz. Voltak hajdan templomos lovagok, amint aranycsinálók, szellemidézők is létezhettek. Könnyebb megfogalmazni, mint vélekednek a szabadkőművesek ilyen képzeletbeli lényekről, mint a valóságosokról.
Falk: Erről valóban csak dilemmaként beszélhetek: vagy- vagy...
Ernst: Rendben van. Legalább tudni, hogy két állítás közül csak egyik lehet igaz. Tehát vagy templomos lovagok, vagy...
Falk: Ernst! Állj meg, mielőtt tovább torzítanád. Szavamra mondom! Ezek...ezek vagy jó úton haladnak, vagy olyan messze járnak tőle, hogy semmi reményük valaha is rátalálni.
Ernst: Mit tehetnék, hallgatlak! Hiszen ha részletesebb magyarázatot kérnék...
Falk: Miért ne? Régóta rejtélyekkel leplezik titkaikat .
Ernst: Hogy érted?
Falk: Mondottam már, hogy a szabadkőművesek titkaikat még akkor sem vehetik ajkukra, ha kívánnák. A titok azonban tisztán kifejezhető, mert csak bizonyos helyzetekben, bizonyos országokban kellett elrejteni, a rosszhiszemtől óvni, részben félelemből, részben óvatosságból.
Ernst: Például?
Falk: Például? Vegyük először is a szabadkőművesek és a templomos lovagok kapcsolatát. Nagyon is lehetséges, hogy valaha szükséges és kívánatos volt hallgatni róla. Most azonban ártalmas lenne tagadni kapcsolatukat. Jobban tennénk, ha fennhangon elismernénk és megállapítanánk mikor voltak a templomos lovagok koruk szabadkőművesei.
Ernst: Megtudhatnám mikor?
Falk: Olvasd el figyelmesen a templomosok történetét. Felfedezed magad is. Biztosan megtalálod az okot s egyúttal annak okát, amiért nem kellett volna szabadkőművessé válnod.
Ernst: Kár, hogy nincsenek kéznél a könyveim. Ha megtalálom, elismered, hogy megtaláltam?
Falk: Egyúttal arra is ráébredsz, hogy nem volt szükséged a felvételre. De térjünk vissza a dilemmához. E pontnál rejlik a megoldás. Áldás minden templomos lovagként szorgoskodó szabadkőművesre, aki megtalálja! Boldog világ! Áldás minden tettükre! Áldás minden tervükre! Ha, azonban nem látják és nem érzékelik ezt, ha csak a névazonosság tévesztette meg őket, ha csak a szentélyeikben dolgozó kőművesek vezették őket a templomosok nyomára, ha csak a fehér palástra hímzett vörös keresztbe szerettek bele, ha csak maguk és barátaik között kívánnának elosztani hasznot hajtó hivatalokat, zsíros káptalanokat, akkor adjon az ég elég részvétet, nehogy kinevessük őket!
Ernst: Látod, magad is felhevülsz és elkeseredsz.
Falk: Sajnos! Köszönöm megjegyzésedet, ismét jéghűvös vagyok.
Ernst: Mit gondolsz, a két kategória közül melyikbe tartoznak ezek az úriemberek?
Falk: Tartok tőle, hogy a másodikba. Bárcsak tévednék. Ugyanis ha az elsőbe tartoznának, hogyan juthatott volna ilyen különcség eszükbe: feltámasztani a templomos rendet? Az idő, amikor a templomosok szabadkőművesek voltak, eljárt . Európa mindenesetre túl van rajta, nincs szükség különösebb segítségre. Mit akarnak? Olyan telt szivaccsá válni, amelyet a hatalmasok időnként kifacsarnak ? De kinek szól e kérdés? Ki ellen? Azt mondtad, azt mondhattad, hogy a rend újoncainak gondolatait terhelik az aranycsinálók, szellemidézők, templomos lovagok? Gyermekek, nem mások, vagy gyermekeket megtévesztő felnőttek. A gyermekből azonban felnőtt válik. Hagyd őket! Elég, mint mondtam, ha a játék mögött meglátom a fegyvert, melyet a férfiak biztos kézzel forgatnak.
Ernst: Tulajdonképpen nem ez a gyermekjáték aggaszt barátom. Nem hittem, hogy bármi komolyat találok mögöttük, mégis odanéztem. Csalétek, gondoltam, melyet a fedélzetről a kis bálnáknak hajítanak. Ami igazán zavar, hogy e gyerekségen kívül mást se hallok, mást se látok, úgy tűnik senkit se leltem, aki bármit tudna arról, amiről szavaid oly nagy reményt keltettek bennem. Dalolhatok amennyit akarok, akinek csak akarok. Sehol senki nem ismeri a nótát.
Falk: Úgy érted...
Ernst: Vágytam, hogy az egyenlőséget, mely szerinted a rend alaptörvénye, s ami keblemben oly váratlan reményt keltett, az egyenlőséget lélegezzem végre oly férfiak társaságában, akik tudják miként vélekedjenek a civilizáció változásairól, anélkül, hogy egymás vagy más ellen vétkeznének.
Falk: Nos?
Ernst: Léteznie kell, ha létezett valaha. Kérjen csak bebocsátást egy felvilágosult zsidó körükbe. Igen - mondanák - zsidó! Ha szabadkőműves, legyen legalább keresztény. Mindegy miféle keresztény! Vallásra való különbség nélkül, ez csupán a szent római birodalomban befogadott három vallást jelenti . Te is így vélekedsz?
Falk: Természetesen nem.
Ernst: Jöjjön csak egy tisztes csizmadia, akinek elég ideje van gondolkodni - legyen bár maga Hans Sachs vagy Jakob Boehme - nicsak, mondanák, egy csizmadia! Közeledjék csak egy tapasztalt, hűséges inas. Igen - mondanák - olyan ember, aki nem maga választja meg ruhájának színét . Jól megvagyunk egymás társaságában!
Falk: Miféle társaságban?
Ernst: Ezért aztán igazán nem kárhoztatnám őket, eltekintve attól, hogy olyasfajta társaság, amelyet mindenki un: hercegek, grófok, előkelőségek, mindenféle tanácsosok, kalmárok, művészek. Ők azután valóban együtt vigadnak a páholyban, rangra való különbség nélkül. Csak sajnos egyazon osztály tagjai mind.
Falk: Az én időmben másképp volt. Mindazonáltal, nem tudom csak találgatok. Hosszú ideje eltávolodtam mindenféle páholytól . Más ha valakit egyelőre nem engednek be a páholyba, megint más ha kirekesztik a szabadkőművességből.
Ernst: Hogy hogy?
Falk: A páholy kapcsolata olyan a szabadkőművességgel, mint az egyházé a hittel. Az egyház jólétének külső jeleiből semmiféle következtetést nem vonhatunk le a tagok hitét illetően. Csodával határos, ha bizonyos gazdagság mellett megmarad az igaz hit. A kettő nehezen fér meg egymás mellett, a történelem arra tanít, hogy az egyik mindig lerontja a másikat. Ezért tartok tőle, attól tartok...
Ernst: Mitől?
Falk: Röviden, egyáltalán nem tetszik, amit a páholyok mostani tevékenységéről hallok. Kincseket halmozni, tőkét gyűjteni, befektetni, hogy a lehető legtöbbet kamatozzék , birtokot vásárolni, kiváltságokat kunyerálni uralkodóktól, hercegektől, felhasználni hatalmukat és befolyásukat testvérek kiűzésére, akik nem az igaznak vélt szertartásrendet követik. Hogyan vezetne jóra mindez? De szeretnék hamis próféta lenni!
Ernst: És aztán? Mi is történhet? Az állam már nem törődik ilyesmivel. Egyébként valószínű, hogy törvényhozói és kormányzói között már így is túl sok a szabadkőműves .
Falk: Jól van. Ha nem félnek többé az államtól, ugyan miként befolyásolhatja őket? Nem kerülnek-e vissza éppen oda, ahonnan elszakadni kívántak? Nem szűnnek meg azzá lenni, amivé szeretnének? Nem tudom érted-e, amit mondok?
Ernst: Folytasd!
Falk: Kérlek. Nos, semmi sem tart örökké. A gondviselés talán éppen ezt a módot választotta, hogy a szabadkőművesség terveinek egyszer s mindenkorra véget vessen.
Ernst: A szabadkőművesség tervei? Mire célzol? Miféle tervek?
Falk: Mire? Terv, boríték, mez .
Ernst: Még most sem értem...
Falk: Bizonyára magad se hiszed, hogy a szabadkőművesek mindig szabadkőművességet játszottak ?
Ernst: Mit mondasz? A szabadkőművesség, amely nem játszott mindig szabadkőművességet?
Falk: Másként is mondhatnám. Azt hiszed, hogy a szabadkőművességet mindig szabadkőművességnek nevezték? Nicsak, már delet ütött. Vendégeim érkeznek. Velünk tartasz?
Ernst: Nem volt szándékomban, de kénytelen vagyok, kétszeresen felgerjesztetted étvágyamat.
Falk: Asztalnál egyetlen szót se, erre kérlek!

Ötödik párbeszéd

Ernst: Végre elmentek! Fecsegők! Észrevetted-e, vagy észre se akartad venni, hogy a bibircsókos képű - hogy is hívják? - szabadkőműves? Oly sok célzást tett...
Falk: Természetesen észrevettem. Még azt is meghallottam, amit talán elengedtél füled mellett. Azok közé tartozik, akik Európában az amerikaiak mellett harcolnak .
Ernst: Ennél rosszabbat is mondhatnál róla.
Falk: Úgy véli, hogy a kongresszus páholy és, hogy ott a szabadkőművesek kardjukkal teremtik meg birodalmukat.
Ernst: Van aki valóban erről álmodik?
Falk: Gondolom igen.
Ernst: Miből gondolod, hogy efféle csodabogár?
Falk: Olyasmiből, amivel nemsokára magad is megismerkedsz.
Ernst: Istenem, ha tudtam volna, hogy ennyire csalódok a szabadkőművességben!
Falk: Ne aggódj. A szabadkőműves nyugodtan várja a napfelkeltét és hagyja, hogy a gyertyák csonkig égjenek. Nem a szabadkőművesek dolga észrevenni, miután a gyertyákat elaludtak, hogy a csonkokat ismét meg kell gyújtani, vagy éppenséggel újakat tenni helyükbe.
Ernst: Én is így gondolom. Ami vért kíván, nem éri meg a kiontott vért .
Falk: Kitűnő! Kérdezhetsz amit akarsz. Kénytelen leszek válaszolni.
Ernst: Attól tartok kérdéseimnek se vége, se hossza.
Falk: Csak a kezdet nehéz.
Ernst: Értettelek-e, vagy nem, amikor félbeszakítottak? Ellentmondásba keveredtél. vagy sem? Amikor egyszer azt mondtad "a szabadkőművesség mindig is létezett" úgy értettem, nemcsak szelleme, hanem jelen szervezete is ősidőkből származik.
Falk: Tegyük fel, mindkettőről . Lényegét tekintve a szabadkőművesség annyi idős, mint az emberi társadalom. Egyik sem keletkezhetett a másik nélkül. Hacsak az emberi társadalom nem a szabadkőművességből ered. A lámpa fénye is a nap származéka.
Ernst: Én is így vélem.
Falk: Anya és lánya, nővér és húga, sorsuk mindig összefonódott. Amilyen volt az emberi társadalom állapota olyan volt a szabadkőművességgé és fordítva. Az egészséges, életrevaló állam legfőbb ismérve az, hogy a szabadkőművesség virágzik keblében, amint a gyenge, félénk államot is biztosan megismerni arról, hogy nem engedi nyíltan, amit titokban - ha kívánja, ha nem - eltűrni kénytelen .
Ernst: A szabadkőművességre gondolsz.
Falk: Arra! Mert alapjában nem külső kényszerre épül, mely egykönnyen társasági illemmé silányulhat, hanem rokonszenvező elmék közös vonzalmára.
Ernst: És ki uralkodhat felettük?
Falk: Igaz, hogy a szabadkőművesség mindig és mindenütt a szervezett társadalomhoz alkalmazkodott és idomult, hiszen ez volt az erősebb. A társadalmak különböztek, ezért a szabadkőművesség is különböző formákat öltött és minden formát természetesen másként neveztek. Hogyan feltételezheted, hogy a szabadkőművesség régibb, mint az állam, melynek vezérlő gondolatait pontosan követte?
Ernst: És mi ez a vezérlő gondolat?
Falk: Ezt magadnak kell megtalálnod. Annyit mondhatok, hogy a szabadkőműves nevet századunk eleje előtt nem hallották . Ez idő előtt egyetlen nyomtatott könyvben nem olvasható és szeretném látni ki mutat nekem régebbi iratot.
Ernst: Mármint németül.
Falk: Nem, nem. Eredeti "freemason" néven sem szerepel , bármilyen fordításban, bármilyen nyelvre.
Ernst: Lehetetlen! Semmiféle nyomtatott könyvben századunk kezdete előtt? Egyetlen egyben sem?
Falk: Egyetlen egyben sem.
Ernst: Mindennek ellenére, én magam...
Falk: Tényleg? A te szemed is káprázik a mindenfelé hintett portól?
Ernst: De a bekezdés...
Falk: "Londinopolis" , nemdebár? Por!
Ernst: Hatodik Henrik parlamenti törvénye ?
Falk: Por!
Ernst: XI. Károly svéd király rendkívüli kiváltsága a göteborgi páholynak ?
Falk: Por!
Ernst: És Locke?
Falk: Miféle Locke?
Ernst: A filozófus. A Pembroke hercegnek írt levele a VI. Henrik kéziratához fűzött kommentárral ?
Falk: Ez valóban új felfedezés. Nem tudok róla. De VI. Henrik? Por, mondom, semmi más!
Ernst: Egyáltalán nem.
Falk: Ismersz enyhébb kifejezést szócsavarásra, hamisításra?
Ernst: Úgy érted, hogy az egész világ láttára ily sokáig büntetlenül cselekedtek?
Falk: Miért ne? Túl kevés a bölcs ember ahhoz, hogy minden sületlenséggel a kezdet kezdetén szembeszálljon. Örülhetnek, hogy nem nyugdíjazták őket. Jobb lenne persze, ha nem a nyilvánosság előtt bohóckodnának. Idővel a leghitványabb dolog - s éppen mivel a leghitványabb, senki sem veszi a fáradtságot, hogy ellenkezzék - is komoly, szent ügynek látszik. Ezer év multán majd valaki kijelenti: " Ki adott volna közzé ilyesmit, ha nem lett volna igaz? Akkor senki sem hazudtolta meg e szavahihető férfiakat, most kíván ellentmondani"?
Ernst: Történelem, történelem, mi a neved?
Falk: Anderson hitvány meséje , melyben az építőművészet történetét a rend történetével helyettesíti, még csak hagyján! Egyetlen egyszer, abban az időben még megfelelt volna. Ráadásul kilátszott a lóláb. De továbbra is erre az ingatag alapra építenek, továbbra is kinyomtatnak olyasmit, amelyet komoly ember előtt még kimondani sem merészelnének, tovább húzzák a tréfát, melynek már régen végett kellett volna vetni, hamisításra vetemednek, melyért ha a társadalmat érintené, kaloda járna...
Ernst: De ha mégis puszta szójátéknál többről lenne szó? Ha igaz lenne, hogy a rend titkait ősidők óta a hasonnevű kézművesek őrizték?
Falk: Ha igaz lenne?
Ernst: Nem lehet igaz? Miért vette kölcsön a rend éppen ennek a céhnek jelképeit? Miért éppen ezt és nem mást?
Falk: Ez bizony fogas kérdés.
Ernst: Bizonyára van valami oka?
Falk: Van ám.
Ernst: Van tehát? Más mint amire gondolunk?
Falk: Egészen más.
Ernst: Kitaláljam, vagy megkérdezhetem?
Falk: Ha régebben feltetted volna a kérdést, amire számítottam, most könnyebben lelnél megoldásra.
Ernst: Más kérdés, amire régen számítottál?
Falk: Amikor azt mondtam neked, hogy a szabadkőművességet nem mindig hívták szabadkőművességnek, hanem mint természetesebbnek és valószínűbbnek...
Ernst: Mint megkérdeni hogyan hívták azelőtt? Valóban! Akkor most kérdezem.
Falk: Azt kérded hogy nevezték a szabadkőművességet, mielőtt szabadkőművességnek hívták volna? Masonei .
Ernst: Természetesen! "Masonry" angolul...
Falk: Angolul nem "masonry" hanem "masony", nem "mason" azaz építő, hanem "mase" azaz asztal.
Ernst: Mase "asztal"? Milyen nyelven?
Falk: Az angol-szászok nyelvén és nemcsak az övükén, a gótok és frankok nyelvén is, tehát eredetileg német szó, melynek sok származékszava még mindig használatos, illetve nemrég még használták, mint " maskopie, Masleidig, Masgenosse" . A Masonei kifejezést Luther idején még használták, bár eredeti értelme némileg megkopott.
Ernst: Nem ismerem e szavakat, sem kopott értelmüket.
Falk: De ismered őseink szokását, hogy asztal körül vitatták meg a legkomolyabb dolgokat. Mase tehát asztalt jelent, Masony pedig szűk körű, bizalmas asztaltársaságot. Ebből könnyen megértheted, hogy a szűk körű, bizalmas asztaltársaság hogyan vált lebujjá, ahogy Agricola értelmezi.
Ernst: A páholy szóval is ez történt?
Falk: Réges-régen, mielőtt még a Masonyk kárt szenvedtek és ezért hírük is megcsorbult, nagy becsületben tartották őket. Nem akadt német földön kis vagy nagy udvar, masony nélkül. Erről tanúskodnak a történelemkönyvek és a régi balladák. Az uralkodók kastélyai és palotái mellett külön épületet emeltek, innen ered nevük, melyről napjainkban oly sok meddő vita folyik. Mi mást mondhatnék dicséretükre, mint, hogy a kerek-asztal társasága volt az első és legidősebb masony, az összes többi ettől ered.
Ernst: A kerek-asztal? Ez már a legendák világába vezet.
Falk: Artúr király története legendás talán, de a kerek-asztalé nem az.
Ernst: Pedig alapítójaként Artúr királyt tisztelik.
Falk: Nem így volt. Még a mese szerint sem. Artúr, vagy apjának személye az angol-szászoktól maradt ránk . S misem természetesebb, mint hogy az angol-szászok csak olyan hagyományt hozhattak magukkal Angliába, melyet már szülőföldjükön is ismertek. Más germán népekről is tudjuk szokásuk volt a nagy polgári társaságon belül kisebb, bizalmas társaságokat szervezni.
Ernst: Mire célzol?
Falk: Ígérem, mindent, amit most, talán nem egészen a szükséges pontossággal mondok, legközelebb, amint a városban könyveimhez jutok, írásban bizonyítok . Hallgass rám, mint ha valami nagy esemény első hírét hallgatnád. Inkább felajz, mint kielégíti kíváncsiságodat.
Ernst: Hol is hagytad abba?
Falk: Masony német hagyomány volt, melyet a szászok honosítottak meg Angliában. A tudósok még sem egyeztek meg abban kik voltak közöttük az első "Mason-thane" -ek. Úgy tűnik a Masony nemesei oly mély gyökeret eresztettek az új talajban, hogy minden politikai változást túlélt és időről időre gyönyörű virágokat hajtott. A tizenharmadik és tizennegyedik században a Templomos lovagok masony-jei különösen nagy megbecsülésnek örvendtek. Ilyen templomos lovag masony-ja maradt meg London szívében egészen a tizenhetedik századig . Ez időtől kezdve bizony hiányoznak a történelmi adatok, de a gondosan őrzött hagyomány, melyben sok igazság van pótolja a hiányt.
Ernst: Mi akadálya annak, hogy a hagyomány írott adatok által történelemmé váljon?
Falk: Akadálya? Semmiféle akadálya nincs. Ellenkezőleg! Minden erre utal. Végre érzem jogom - mi több kötelességem -, hogy feltárjam előtted és a hozzád hasonlóan gondolkodók előtt a titkot.
Ernst: Nos, pattanásig ajzottad kíváncsiságomat.
Falk: A templomos lovagok masony-jának találkozóhelye a múlt század végén még nagy titokban létezett Londonban, a Szent Pál székesegyház közelében . A világ e második legnagyobb templomának építésze...
Ernst: Christopher Wren ...
Falk: Nevén nevezted a jelenkori szabadkőművesség alapítóját.
Ernst: Ő volt?
Falk: Röviden: Wren a Szent Pál székesegyház építésze, tagja volt a közelben időtlen idők óta összegyűlő masony-nak. Harminc évig tartott az építkezés, volt ideje odajárni.
Ernst: Félreértést gyanítok.
Falk: Az bizony, semmi más.
Ernst: Az angolok elfeledték a masony igazi értelmét. Az ily jelentős építmény közelében összegyűlő "masony", amelyet az építész oly szorgosan látogatott, mi más lehetett volna, mint a képzett kőművesek "masony"-ja, akikkel Wren megvitatta ügyes-bajos dolgaikat?
Ernst: Mi sem természetesebb!
Falk: A hatalmas székesegyház építése iránt London minden lakója érdeklődött. Mindazok, akik úgy gondolták ismerik az építőművészetet, megkísérelték, hogy közvetlen ismeretek szerzendő a kőművesek körébe jussanak - de hiába. Nemcsak névről ismered Christopher Wrent, tudod milyen képzeletdús, eleven elme volt. Előzőleg a Tudományos Társaság létrehozásában vállalt szerepet, az elvont igazságokat igyekezett közhasznúvá tenni. Egyszer eszébe jutott olyan társaság alapítása, melyet éppen ellenkezőleg a hétköznapok felé emelkedő bölcselkedésnek szentelne. "Az egyikben azt keresnék - gondolta - ami az igazságban hasznos lehet, a másikban pedig, ami a hasznosban igaz . Mi történne ha a kőművesség néhány alapelvét közzéadnám? Ha a Művészet hieroglifái és jelképei mögé rejteném, ami nem közölhető s amit a kőművesség szó mögé képzelnek? Ha a kőművességet szabadkőművességgé alakítanám, hogy mind többen csatlakozhassanak hozzá?" Így töprengett Wren és így született a szabadkőművesség. Ernst! Mi bajod?
Ernst: Mintha szemem káprázna.
Falk: Látod-e már a világosságot?
Ernst: Valamicskét. Talán túl sokat is...
Falk: Érted-e már...
Ernst: Ne mondj többet barátom! Nincs-e dolgod a városban?
Falk: Oda kívánsz?
Ernst: Kívánlak! Hiszen megígérted...
Falk: Van dolgom tehát. Emlékezetből beszéltem, úgy látszik ismét pontatlanul, homályosan. Könyveim között majd megleled, megérted a választ . A nap lemenőben, indulnod kell a városba. Isten veled!
Ernst: Ismét eltelt egy nap. Isten veled!